Ugrás a fő tartalomra

Henri Cartier Bresson




"Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsuk. A fényképezés az élet egyik formája." /Henri Cartier-Bresson/
Képeit nézve egyértelmű, hogy megismételhetetlen pillanatban készültek, melyek nap mint nap megismétlődhetnek előttünk, de mi nem tudjuk úgy meglátni benne a mindenséget, ahogyan azt ő elénk tárja. A fotóművész 1908-ban született, s az 1920-as években úgy tűnt, hogy el is kötelezi magát a festészet mellett, de amikor 1931-ben fényképezéssel is kezdett foglalkozni, megingathatónak tűnt ez az elhatározás. 1935-ben New Yorkba költözött, és szabadúszó fotográfusként nézett kenyérkereseti lehetőség iránt, miközben a filmezés technikáját is tanulmányozta. Jean Renoir, a híres francia rendező asszisztenseként dolgozott 1936-39 között, több fontos filmjében is segédkezett. 1937-ben pedig Herbert Kleinnel forgatott dokumentumfilmet a spanyol köztársasági hadsereg kórházairól. 1939-ben a hadsereg tudósítószázadának fényképésze volt egészen addig, míg ő maga fogságba nem esett. Vogézekben raboskodott egy hadifogoly-táborban 1940-43 között, ahonnan megszökött. 1944-45-ben végigfényképezte Franciaország és Párizs felszabadítását. 1946-47 tájékán néhány kollégájával (David Seymour, Werner Bishop) megalakította a Magnum fotóügynökséget, melynek vezetője a pesti Robert Capa vagyis Friedmann Endre lett. Tették mindezt azért, hogy a későbbiekben ne legyenek kiszolgáltatva a fotóügynökségeknek és a képes magazinoknak. Akkoriban talán még ők sem gondolták, hogy ők fogják felforgatni a sajtókép világát és a fotóművészetet egyaránt. Felosztották egymás között a világot: Bresson Indiában, Kínában, Capa Izraelben, a Szovjetunióban, Bishop pedig Koreában, Dél-Amerikában fotózott. Bressont több alkalommal is kitüntetik az Award of the Overseas Press Club of America díjával (1948, 1954, 1960, 1964). Az 1950-es évektől pedig több nagyszabású fotós körutat tett Indiában, Burmában, Pakisztánban, Indonéziában (1948-50), a Szovjetunióban (1954), Kínában (1959), Kubában, Mexikóban, Kanadában (1960). Az 1960-as években több dokumentumfilmet forgatott brit és német televíziók számára. Képeiből először 1932-ben rendeztek önálló kiállítást a New York-i Julien Levy Galériában, ettől kezdve fotográfiáit a világ legjelentősebb múzeumai és galériái mutatták be önálló kiállítások százain, így Budapesten is láthatóak voltak.A 95 éves mester halálhírét 2004. augusztus 4-én adta hírül a sajtónak családja. A fotóművész, ki eredetileg festőnek készült - s idős korában sokat foglalkozott az ecsettel és vászonnal -, a fényképezést is úgy tudta művészi szintre emelni, hogy a dokumentálás mellett külön valóságot is tudott teremteni.
Sajat szavak:
Egyszer a raday utcaban setaltam mikor a foldhoz szogezett egy foto egy kirakatban...egy kisfiu egy uveg borral fordul be a sarkon buszken mosolyogva....letaglozott teljesen....hogy lehet ezt igy elkapni? Megjegyeztem a fotos nevet es elkezdtem utananezni.....hat persze hogy o volt....

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nyúlszar paradoxon.

Szeretném leszögezni az elején hogy én csípem Bear Gryllst. Amit az a fószer végigcsinál az nem semmi! Jeges vízbe ugrálni, minden gusztustalan csúszómászót megenni, elefántszarból folyadékot préselni és meginni, hát ez nem gyerekjáték.... Minap erdőben bandukolt ahol talált egy adag rénszarvasszart. Pici dekoratív csokibogyók. Ezt a régiek mint a multivitamint fogyasztották! -Közli Bear Hopp be is kap egyet kettőt belőle miközben kitér arra hogy bizony ezek az állatok gyors emésztéssel vannak megáldva így voltaképp az anyagok nagyrésze (vitaminok, ásványi anyagok) megmaradnak benne ami nekünk segíthet a túlélésben. A Nyulak -magyarázza Bear -minimum egyszer megeszik az ürüléküket hogy a tápanyagokat jobban felhasználják. Nos itt bennem létrejött egy kis logikai görcs. Adott egy túlélési helyzet, ahol én mint túlélni vágyó szimbiózisba kerülök egy nyúllal. Nevezzük Dezsőnek. Na most akkor én honnan tudhatom meg, hogy Dezső elsőre szarja ki, vagy már a második körben? Mert ugyeb

Van Dyke technika....Cianotípia barna változat.

Ismertetek pár technikát azoknak akik foglalkoznak cianotípiával és hasonló eljárásokkal....a Van Dyke technika a cianotípia egy változata ám a végeredmény ez esetben egy barna nyomat. Lényeges dolog amit rengetegen kihagynak az a papír enyvezése. Nyúlenyvvel a papírt lekezeljük majd két napig pihenni hagyjuk. Az enyv hatására a papíron megjelenő fotó jóval sötétebb tónusú, kontrasztosabb lesz. a Recept: ferri-ammónium-citrát  : 9gramm, 33cc desztilláltvízben keverve míg áttetsző zöldes nem lesz. Bórkősav : 1,5gr 33cc desztillált vízben oldva ezüstnitrát : 3,8gr 33c desztillált vízben oldva Elsőnek keverjük a ferri amonnium citrátot a borkősavval....öntsük egybe a két folyadékot és lassú határozott ringatással keverjük el.... Az ezüstnitrátot lassan, óvatosan keverjük hozzá kissebb adagokként, hasonló mód keverve. A végeredmény egy áttetsző zöldes folyadék....ha nem áttetsző akkor valószínűleg kuka..... Fontos! a folyadék nem fényérzékeny amíg meg nem szárad! Ettől füget